„EDU::GAMF::MikroTik” változatai közötti eltérés
(Új oldal, tartalma: „Ha új dolgokkal találkozunk, akkor a fizikai megjelenés az első, amit a leghamarabb felismerünk, ám a hálózatok világában ez az egyik legkevésbé lényeges tulajdonság. Sokkal fontosabb, hogy a benne rejlő titkokat felfedjük, a működési elvét megértsük, hiszen ezek tudatában bírjuk a rendeltetési helyének megfelelően alkalmazni. A MikroTik lelke egy szoftver, amit RouterOS-nek neveznek. A ma elérhető legtöbb modellre igaz, hogy a forga…”) |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 3. sor: | 3. sor: | ||
A MikroTik lelke egy szoftver, amit RouterOS-nek neveznek. A ma elérhető legtöbb modellre igaz, hogy a forgalmat ezen szoftver segítségével igyekszik megvalósítani - tehát hardveres támogatás nélkül, úgymond mindent „izomból” hajt végre. Sok helyen pont erre van szükségünk: célhardverek helyett a teljes packetflow nyitott és ott nyúlunk bele, ahol mi szeretnénk, nem ahol a célhardver azt lehetővé teszi. Természetesen ami előny, az hátrány is: a nagy sebességek eléréséhez olyan erős hardver kéne alá, amit költségei miatt nem érne meg megvásárolni. Manapság a 25G/40G/100G világában ez a gyártó is alkalmaz L3 szintű hardveres támogatással, ám ez még nagyon kezdetleges fázisban van. | A MikroTik lelke egy szoftver, amit RouterOS-nek neveznek. A ma elérhető legtöbb modellre igaz, hogy a forgalmat ezen szoftver segítségével igyekszik megvalósítani - tehát hardveres támogatás nélkül, úgymond mindent „izomból” hajt végre. Sok helyen pont erre van szükségünk: célhardverek helyett a teljes packetflow nyitott és ott nyúlunk bele, ahol mi szeretnénk, nem ahol a célhardver azt lehetővé teszi. Természetesen ami előny, az hátrány is: a nagy sebességek eléréséhez olyan erős hardver kéne alá, amit költségei miatt nem érne meg megvásárolni. Manapság a 25G/40G/100G világában ez a gyártó is alkalmaz L3 szintű hardveres támogatással, ám ez még nagyon kezdetleges fázisban van. | ||
Hasonló megoldások: | '''Hasonló megoldások:''' | ||
* pfSense | * pfSense | ||
* VyOS | * VyOS | ||
A lap 2023. augusztus 10., 13:45-kori változata
Ha új dolgokkal találkozunk, akkor a fizikai megjelenés az első, amit a leghamarabb felismerünk, ám a hálózatok világában ez az egyik legkevésbé lényeges tulajdonság. Sokkal fontosabb, hogy a benne rejlő titkokat felfedjük, a működési elvét megértsük, hiszen ezek tudatában bírjuk a rendeltetési helyének megfelelően alkalmazni.
A MikroTik lelke egy szoftver, amit RouterOS-nek neveznek. A ma elérhető legtöbb modellre igaz, hogy a forgalmat ezen szoftver segítségével igyekszik megvalósítani - tehát hardveres támogatás nélkül, úgymond mindent „izomból” hajt végre. Sok helyen pont erre van szükségünk: célhardverek helyett a teljes packetflow nyitott és ott nyúlunk bele, ahol mi szeretnénk, nem ahol a célhardver azt lehetővé teszi. Természetesen ami előny, az hátrány is: a nagy sebességek eléréséhez olyan erős hardver kéne alá, amit költségei miatt nem érne meg megvásárolni. Manapság a 25G/40G/100G világában ez a gyártó is alkalmaz L3 szintű hardveres támogatással, ám ez még nagyon kezdetleges fázisban van.
Hasonló megoldások:
- pfSense
- VyOS
- OpenWRT
- Debian/Ubuntu/Fedora stb.
A fent felsoroltak mind-mind Linux (vagy BSD) alapú rendszerek, amelyek képesek router funkciókat ellátni. Apróbb különbségek lehetnek, de nagyjából mindegyik a jól ismert iptables modulra épít, ahogy a MikroTik is.